Csatornakamerázás és más egyéb izgalmak péntekről…
Csoda helyen nyaraltunk a kedvesemmel, egy nagyon különleges majorságban, az Alföldön. Én sosem jártam még korábban ehhez hasonló helyen, sőt igazából nem jártam még korábban az Alföldön sem igazán. De most mégis úgy jött ki a lépés, hogy ide foglaltunk és én nagyon örültem neki és azóta is. Egy majorság, meg eleve ez a lapos környezet annyira más, mint amit egyébként megszoktam Budapesten és a középső régióban, hogy ez már önmagában különlegessé tette az itt tett látogatásunkat. Na meg aztán az is, hogy mire hazaértünk, még egy grátisz feladatot is kaptunk a csatornakamerázás szerepében.
Ha ismeretlen a fogalom ne érezzétek magatokat rosszul, én sem igazán tudtam mi ez, mert azon szerencsések közé tartozok, akinél még sosem volt korábban csőtörés. Na de most, hogy elmentünk egy jó hétre pihenni nyilván úgy kellett hazaérnünk, hogy egy ilyen apró meglepetés várt minket a fürdőben: csöpp-csöpp. Ha tudnék róla csatolni képet, megtenném, de nem volt lelkierőm lefotózni. A lényeg, hogy egyértelműen azonnali segítségre volt szükségünk, úgyhogy nem húztuk az időt, hanem kikerestük a (mint kiderült, hogy tényleg legjobb) vízszerelőt a neten és már hívtuk is.
A vizszereles.net oldalról sikerült olyan segítséget kérnünk, ami egy órán belül megérkezett a helyszínre. Ez pedig nagy szó már csak azért is, mert Budapesten egyáltalán nem garantált, hogy egyik pontjából csak úgy átjut az ember egy óra alatt. De a csatornakamerázás végett rendkívül gyorsan ideért a szakember. Ja igen, csatornakamerázás, a következő történeti pont.
Szóval van ez a fura nevű dolog, amire akkor van szükség, amikor erős a gyanúja a csőtörésnek, de el akarod kerülni azt, hogy az egész csővezeték útvonalát ki kelljen bontani a falból, vagy a földből, aztán meg persze visszafalazni vagy burkolni. Ehelyett, ahol lehetőség van rá, már csak egy apró kamerát tolnak végig a csövön, amivel meg tudják nézni, hogy valójában hol van a rés a pajzson és csak azt a (remélhetőleg) pici részt kelljen kibontani és kicserélni, ne pedig a teljes szakaszt. Ez időben és pénzben is jóval kedvezőbb megoldás, mintha kapásból barbár módjára feltúrnánk az egész fürdőszobát egyetlen pici repedés miatt.
A vizszereles.net csapata pedig abban tudott rögtön segíteni, hogy már eleve csatornakamerázás esetére készültek fel és ennek köszönhetően úgy érkeztek meg az otthonunkba, hogy minden felszerelés náluk volt. Nem ment el felesleges idő azzal, hogy még össze kell szedni ezt-azt a munkálatokhoz: ott volt minden kéznél, ami azt tette lehetővé, hogy nagyon gyorsan megtalálták a repedést a csövön, ami a beázást okozta. Innentől pedig már csak annyi volt hátra, hogy megkeresték és kicserélték ezt a szakaszt. Persze kellett hozzá egy picit bontani, de jóval kisebb volt az utána megoldandó burkolási feladat, mintha az egészet fel kellett volna túrni.
Mivel nem csak a csatornakamerázás részével, de az egész ügymenettel nagyon elégedett voltunk a kapcsolatfelvételtől elkezdve a számlázásig, mindenkinek és bárkinek is jó szívvel tudjuk ajánlani. A vizszereles.net könnyen és gyorsan elérhető a neten ráadásul nagyon sok információt megosztanak magukról, ami még inkább megkönnyíti a megrendelésükről való döntést. De azért kívánom, hogy ne érjetek arra haza egy szuper nyaralásról, hogy csatornakamerázás miatt az első 10 percben vízszerelőt kelljen hívni. Ha viszont mégis így alakulna, szívleljétek meg ezt a cikket és a benne található infókat…